MEGJELENT!

2023.05.19

Most májusban megjelent az Egy éjszaka a benzinkúton c. könyvem. El sem hiszem, hogy pontosan egy évvel ezelőtt még a Végzetes vallomásokat adtam ki, most pedig két alkotást is a kezemben tarthatok.

A könyvek hátteréről eddig még nem beszéltem és hol máshol tenném meg, mint a saját weboldalamon?

A Végzetes vallomásoknál már említettem, hogy annak ellenére, hogy egy krimiről beszélünk, nagyon sok fájdalmamat és lelki vívódásomat beleírtam és aki tud a sorok között olvasni, az erre rá is jöhetett. Úgy gondolom, ez a második könyvemnél sincs másképpen.

Sokan kérdezik, hogy miért pont ez a műfaj? Miért nem írok valami vidámabb témáról vagy miért nem írok szerelmes regényeket, hisz azokat annyian kedvelik. Bizonyára így van, de én ennek ellenére sem tántorodtam el a műfajtól, sőt, még inkább ragaszkodom hozzá.

Ez számomra nem a félelemről vagy a rettegésről szól. Igen, ez is gondolom furcsán hangzik. :)

Gyerekkorom óta elkapott az az életérzés, ami ennél a műfajnál jellemző volt. A kontraszt. Minden történet idilli környezetben indul és akármennyire hihetetlen, én ezeknél a részeknél tudom igazán "elengedni magam". Tudatában vagyok azzal, hogy utána valami szörnyűség fog következni, mégis... a történet elején eluralkodó hangulat teljesen magával ragad.

Gondoljunk bele, akár a Mester munkáira, avagy Stephen King könyveire! Imádtam az "Az"-tól kezdve a "Misery"-ig, hogy a folyamatosan növekvő feszültségre valahogy mindig jellemző volt a kezdeti nyugalom, családias légkör. A "Misery"-ben például mindig csodáltam a nyugalmat, azt a fajta szabadságot, amit nem igazán éreztem addig semmilyen más műfajban.

Forrás: le0pard13.com
Forrás: le0pard13.com


Most csodálkoztok, hogy mégis mit beszélek nyugalomról, amikor ezek a könyvek/filmek tele vannak erőszakkal és gyilkossággal?! Igen, de mi mégis szeretjük őket. Mert az otthoni nyugalom tökéletes összhangban van a filmekben látott, erőszakos cselekményekkel. Sosem fogok rá konkrét választ adni, egyszerűen szeretem és mindig is szeretni fogom ezt a műfajt.

Az írás pedig adott. Egy menedék, ahova el tudok menekülni akkor is, ha teljesen elhagyatottnak érzem magam. Olyan világot teremthetek a saját fantáziám által, amilyet csak szeretnék. Elutazhatok New Yorkba, de a következő pillanatban Norvégiában találhatom magam. És ez is tökéletes kontrasztban van a valósággal, ahol rettegek az utazás gondolatától is.

Visszatérve, az Egy éjszaka a benzinkúton c. könyvem is 2-3 hónap alatt született meg és végre úgy érzem, megérkeztem. Csak remélhetem, hogy érzitek az olvasás közben azt az atmoszférát, amit én is szeretek ennél a műfajnál és hogy éreztek benne engem, a tapasztalataimat és mély gondolataimat.